• Zongora tanszak bemutatója

    Iskolánk zongora tanszaka Dr. Debreczeniné Géczi Anikó tanárnő vezetésével 2025.06.03- án egy remek délután keretein belül mutatták be elsajátított hangszeres tudásukat az Erkel teremben. A szépszámú közönség hálásan köszönte meg a szebbnél szebb dallamokat.

  • Népdaléneklő hangverseny

    Iskolánk szolfézs tanszaka rendhagyó karaoke népdaléneklő hangversenyt szervezett 2025.05.22-én az Erkel teremben. A vállalkozó dalos pacsirták bemutatták népdaléneklő tehetségüket. Hangszeres oktatásunk alapját is a gyemekdalok és népdalok hangszereken való tanítása, tanulása, elsajátítása képezik. Büszkék vagyunk növendékeinre, hiszen a kiváló hangszeres tudásuk mellett nagyon szépen énekelnek is. Hagyományteremtő rendezvényként szervezte meg ezt a délutánt Szöllősi Erika…

  • Nyugdíjasok látogatása iskolánkban

    2025.05.21-én az Életet az éveknek nyugdíjas klub tagjai látogatták meg iskolánkat. Plósz Csilla igazgatónő felelevenítette a karcagi zeneoktatás történetét, majd ezt követően vendégeink betekinthettek a tantermekbe, ahol a hangszeres oktatások folynak. Az iskola megtekintése után az Erkel teremben az intézmény névadójáról osztott meg érdekes élettörténeti információkat. Köszönjük az érdeklődést, máskor is szívesen látunk minden kedves…